I. – A Mágus

A Mágus

A Mágus ragyogó háttér előtt áll, vörös köntösét saját farkába harapó kígyót ábrázoló övcsat díszíti. Tekintetét ránk szegezi, feje fölött a végtelen jele lebeg, ami mindazt a tudást és képességet jelenti, amit elsajátított, hogy példul az elemek mesterévé váljon. Jobbjával egy mindkét végén égő gyertyával az ég felé mutat, bel kezének mutatóujját pedig a föld felé szegezi. Testtartásának jelentése "Amint fent, úgy lent". Az asztalon a Tarot Kis Árkánumának szimbólumai láthatók: az érme a föld, a kard a levegő, a kehely a víz, a bot a tűz elemét testesíti meg. Az asztalon verdeső madár egyik elemről a másikra száll, ami jelentheti A Mágus szórakozottságra való hajlamát. A vállán ülő majom A Mágus árnyoldalát jeleníti meg, a bazári trükkök és az illúziók keltésének készségét. A rózsák mindarra a potenciálra utalnak, amit türelemmel és összeszedettséggel elsajátíthatunk. A Mágus egy erőteljesen pozitív lap, ahol a négyes szám dominál; az asztal négy sarka, a négy elem, a mesterré válást, az azzal járó kiteljesedést és a környezetünket formáló erőt jeleníti meg.

Általános Jelentés

Manifesztáció, Találékonyság, Teremtő erő, Ihlet, Cselekvés

A Mágus, ha egy személlyel kapcsolatban jön ki, arra uta, hogy az illető mestere annak, amivel foglalkozik, vagy azzá válhat a kirakás kontextusától függően. A Mágus valami létrehozására, az ötletek cselekvésre fordítására biztat.

Szerelem

Értékes kapcsolat, Vonzerő
Szerelmi kérdésekben ez a kártya a kapcsolat pozitív alakulását, problémák leküzdését, erős vonzalmat jelent.

Karrier

Ügyesség, Siker, Tehetség
Megvan a tehetsége ahhoz, amivel foglalkozik. Használja készségeit és kezdeményezőkészségét, célzott és kitartó erőfeszítés révén sikerrel járhat.

Fordított Mágus

Manipuláció, Rossz tervezés, Kiaknázatlan tehetség
Fordított helyzetben a Mágus manipulatív viselkedésre, elpazarolt potenciálra vagy a tervezés hiányára figyelmeztet. Azt tanácsolja, hogy tartson önvizsgálatot szándékait illetően. A bazári majom a Mágus vállán utalhat látszatkeltére, illúzióra. Nem minden az, aminek látszik.